20 fotó, ami bizonyítja, hogy állatok nélkül piszkosul unalmas lenne az életünk



- hirdetés -



Egyesek szerint három dolgot lennénk képeset az örökkévalóságig nézni: a tüzet, a vizet és az emberek mozgását. Azok azonban, akik ezt a nézőpontot erősítik, valószínűleg még sosem látták egy sündisznó apró lábait, egy éppen „szárnyait bontogató” flamingó bébit vagy egy trambulintól elektromosan feltöltődött kiskutyát. Az alábbi listán 20 ilyen és ehhez hasonló cukiságbombát gyűjtöttünk most össze, melyek láttán a napnál is világosabbá válik, hogy állatok nélkül bizony piszkosul unalmas lenne az életünk.

 

 

1Nem szeret sétálni, de hát nézzetek rá…ki tudna ezért rá haragudni?!

reddit

 

2Azt hiszem, ilyen az ideális munkakörnyezet.

twitter

 

3Persze ez sem tűnik elviselhetetlennek…😄❤

twitter

 

4Fogalmad sincs róla, hogy milyen egy igazi ölelés mindaddig, míg nem ölelt meg téged három elefánt egyszerre.

twitter

 

5,,A buszmegállóban ültem, majd félrenéztem a mellettem lévő babakocsiba…”

twitter

 

6,,Hangszigetelt kuckót építettem a kutyámnak, hogy legyen hol elbújnia, ha dörög az ég vagy tűzijátékoznak. Tegnap óriási vihar volt, de rádöbbentem, hogy csak időpazarlás volt, amit csináltam…”

reddit

 

7Nincs is jobb, mint a reggeli nyújtózkodás.

 

8Egy bébi flamingó, aki épp az egy lábon álldogálást gyakorolja.

twitter

 

9,,Ritka, hogy ilyen jó társaságot találok magamnak a vonaton.”

reddit

 

1012 hetes bernáthegyi kiskutya. Próbáld meg ezt a képet 5 másodpercnél tovább nézni anélkül, hogy elmosolyodnál…

 

 

 

11,,A nevem Ted, és ez életem első hajóútja. Hogy tetszik a zsiráfos mentőmellényem?!”

twitter

 

12Ezeket az apró csülköket figyeljétek…

pikabu

 

13,,Ő itt James, és minden kutyát megcsókol, akivel csak találkozik séta közben.”

reddit

 

1416 éve együtt…❤

reddit

 

15,,5 percig hagytam a kutyámat játszani a trambulinon, ami alatt úgy feltöltődött, hogy egy igazi elektromos pokémon lett…”

twitter

 

16Biztos, hogy Ő lesz este a sztár a diszkóban.

 

 

17Disneylandben külön túrákat rendeznek a terápiás kutyusok és gazdáik számára. Ha ettől nem olvad meg a szívetek, akkor semmitől.

twitter

 

18,,Két szívecskés plüssjátékom is van…”

reddit

 

19Ez történik, ha keresztezünk egy német juhászkutyát és egy golden retrievert…😍

pikabu

 

20,,Megállapítottam, hogy a kutyámnak épp olyan anyajegyei vannak, mint nekem.”

 

 

 

forrás

 


- hirdetés -


loading...


Szólj hozzá!