5 ok, amiért a rendőr azonnal elveheti a jogsidat



- hirdetés -



Öt súlyos tényező, ami miatt a rendőr a helyszínen bevonja a sofőr jogosítványát, és ennyivel még koránt sincs vége.

 

A vezetési jogosultságot hatósági szankcióval (például a vezetői engedély helyszíni elvételével) korlátozni lehet, de ezt minden bizonnyal ti is tudjátok. Ezt általában szabálysértési, illetve büntetőeljárás követi. De azt tudjátok-e, hogy mit kell ahhoz elkövetni, hogy a rendőrtől ne kapjuk vissza a jogosítványt?



- hirdetés -




loading...

A RENDŐR A KÖVETKEZŐ ESETEKBEN VESZI EL A VEZETŐI ENGEDÉLYT A HELYSZÍNEN

  • Ha a járművezető azzal gyanúsítható, hogy maradandó fogyatékosságot, halált vagy halálos tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset előidézője (közúti veszélyeztetés).
  • Ha „járművezetés ittas állapotban”, illetve „járművezetés bódult állapotban” bűncselekményt követett el.
  • Ha a járművezető járművezetéstől eltiltás hatálya alatt áll, vagy a közlekedési igazgatási hatóság a vezetési jogosultságának szünetelését jogerősen elrendelte.
  • Ha fennáll annak a gyanúja, hogy a vezetői engedély hamis, meghamisították, vagy azzal más módon visszaéltek.

A felsoroltakon kívül a közlekedési igazgatási hatóság szünetelteti vagy megszünteti a nyilvántartásban a vezetési jogosultságot, és visszavonja a vezetői engedélyt, ha arra jogosult más hatóság azt elrendeli, vagy a vezetői engedély jogosultja eléri, illetve túllépi a 18 közlekedési előéleti pontot.

AMI MÉG NAGYON FONTOS LEHET

Csak olyan járművel vehet részt a közúti forgalomban, amelynek környezetvédelmi jellemzői megfelelnek a jogszabályi feltételeknek.

 

 

forrás

 


- hirdetés -


loading...


Szólj hozzá!