Nagytakarítás indult a Hős utcában, megunta a rendőrség a borzalmas állapotokat



- hirdetés -



Állandósult a rendőri jelenlét Budapest legzűrösebb környékén.

 

Először augusztus 20-án érkezett jelzés a rendőrségre az Országos Mentőszolgálattól, hogy több zavartan viselkedő embert szállítottak kórházba az 1-es villamos vonaláról.

A Péterfy Sándor Utcai Kórház toxikológusai szerint új, eddig ismeretlen mérgező anyag került az utcára. Ez alapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság új pszichoaktív anyaggal visszaélés gyanúja miatt nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen.

Augusztus 23-án hajnalban a Budapest X., Hős utcában a X. Kerületi Rendőrkapitányság járőrei a lakása előtt fogták el a fővárosi L. Ernőt (33), aki azzal gyanúsítható, hogy napi rendszerességgel árusított különböző kábítószerféléket lakókörnyezetében. Új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás ellene, a bíróság augusztus 25-én előzetes letartóztatásba helyezte. Azóta még több embert vettek őrizetbe.

hos utca2

Ezen a vidéken néhány, már régen lebontásra érett bérkaszárnyában a lakók egy része úgy viseli el a nyomort, hogy droggal kapcsol ki. Mivel a drogbizniszt, csak ­úgy, mint minden piacot, a kereslet-kínálat elve határozza meg, a főváros más kerületeiből is a Hős utca környékére mentek a vevők anyagért.

A környéken közlekedő 1-es villamos vonalán érkeztek a Hős utcához, ellepve a megállókat, zavarva az utasok, a lakók nyugalmát.

“A tarthatatlan, a polgárok nyugalmát veszélyeztető állapot ellen lépett a rendőrség. Bucsek Gábor vezérőrnagy, a BRFK vezetőjének utasítása értelmében az érintett környék – X., VIII., XIV. kerület – kapitányságaival együttműködve augusztus 22-étől állandó rendőri jelenléttel biztosítjuk a területen élő tisztes polgárok biztonságát” – magyarázta Wieszt Ferenc alezredes, a BRFK közrendvédelmi főosztályának helyettes vezetője augusztus 25-én, az akció harmadik napján.

hosutca3



- hirdetés -




loading...

Eddig 72 óra alatt 1800 olyan polgárt igazoltattunk a környéken, akik nem rendelkeztek ide bejelentett lakcímmel vagy tartózkodási hellyel. 23 polgárt bűncselekmény gyanúja miatt, illetve érvényes körözés alapján elfogtunk. Tizenhét olyan embert állítottunk elő, akiknél felmerült kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény elkövetésének gyanúja. Volt, aki drog vagy új pszi­choaktív szernek minősülő anyag hatása alatt, garázda módon zavarta a lakók nyugalmát.

Nappal 40–50, éjszaka 30–40 rendőr vigyázza a környéket.

Az állandó, nagy erőket felvonultató rendőri jelenlét következtében megszűntek a polgárokat, az erre közlekedőket irritáló magatartásformák és jogsértő cselekmények. Az akció folyamatos, a főkapitányi visszavonásig érvényes.

A rendőrök egyeztettek a kerületek vezetőivel, bevonva a Magyar Államvasutak illetékeseit is, hiszen a főváros két fő vasúti vonalszakasza is erre fut, a MÁV területén is meghúzódtak a kábítószert fogyasztók és persze a dílerek is.

hos utca1

“Feltérképeztünk minden olyan helyet, ami a drogos szleng szerint „Lövölde térnek” minősül, azaz ahol az anyagot megvásárolhatják, majd belőhetik maguknak” – folytatta Wieszt alezredes. “Ezeket a helyeket még fokozottabban, nemcsak visszajáró, hanem ha kell, állandó rendőri jelenléttel vigyázzuk, így lehetetlenítve el, hogy újra felüsse a fejét a drog.”

Nem csupán a rendőrök takarítanak, rendőri biztosítás mellett a főváros megbízásából profi takarítók szedik össze a Hős utca és a drogos helyek, kapualjak szemetét.

Csak augusztus 22–25. között 500 köbmétert szállítottak már el,

a mérnökök szerint néhol annyira beleitta már magát a szemét a talajba, hogy azt 40 centiméteres mélységben ki kell cserélni a fertőzésveszély elhárítása érdekében.

Az ATV riportja a Hős utcából:

forrás


- hirdetés -


loading...


Szólj hozzá!