Dél-Korea válaszolt: nyolc bombát dobtak le a harci gépeik



- hirdetés -



Igen hamar reagáltak Észak-Korea rakétatesztjére.

 

Mint ahogyan mi is beszámoltunk róla, Észak-Korea kilőtt egy rakétát Japán felé. Ez volt a diktatúra legprovokatívabb lépése eddig. A fegyvert súlyos biztonsági fenyegetésnek nevezték, nagy riadalmat okozott Japánban, hiszen éppen az ország fölött kísérleteztek vele. A riadó után Abe Sinzo japán miniszterelnök tartott sajtótájékoztatót, amiben kiemelte, hogy a rakéta valószínűleg átszállt Japán felett és a tengerbe zuhant.

Észak-Korea ezzel a teszttel bizonyította azokat a pletykákat, melyek szerint van olyan rakétája, amivel akár az Egyesült Államokat is elérheti.

Az észak-koreai vezető, Kim Dzsong Un a hónap elején kilátásba helyezte, hogy rakétatámadást intéz a csendes-óceáni amerikai sziget, Guam és az ottani légitámaszpont ellen. A fenyegetés szerint Phenjan négy Hvaszong-12-es rakétát használt volna.

A szakértők szerint a keddi észak-koreai rakéta közepes hatótávolságú volt, típusa Hvaszong-12. Az AP hírügynökség szerint a rakéta pályája és típusa egyértelműen azt hivatott demonstrálni, hogy noha Guam 700 kilométerre van, képesek lennének beváltani fenyegetésüket.



- hirdetés -




loading...

Az északi rakétaindításra reagálva, a dél-koreai hadsereg is erődemonstrációba kezdett.

Dél-koreai harci gépek szálltak fel és dobtak le nyolc bombát egy katonai lőtéren, az ország északi részén található Gangvon tartományban.

a02

A két F-15K vadászbombázó Dél-Korea észak-keleti, lakatlan részén, közel az észak-koreai határhoz dobta le a Mark 84-es bombákat.

A dél-koreai közlemény szerint a bombák a kijelölt helyeken csapódtak be, ezzel bizonyítva, hogy Dél-Korea gyorsan és hatékonyan képes stratégiai célpontokat megsemmisíteni Észak-Koreában.

A nyolc bomba ledobásán kívül nyilvánosságra hoztak egy videófelvételt is a múltheti, ballisztikusrakéta-tesztjeikről, amelyeket a dél-koreai hadsereg végzett el.

Forrás: Daily Mail, MTI


- hirdetés -


loading...


Szólj hozzá!